Vissza a MEK kezdőlapjára 
Back to the MEK homepage

A Vendégkönyvbe várjuk a MEK-kel kapcsolatos véleményeket, ötleteket, javaslatokat. Konkrét, választ igénylő kérdéseket, kéréseket, valamint a hibajelentéseket célszerűbb inkább közvetlenül az mek[}kukac{]oszk[}pont{]hu címre megírni. (Mivel a MEK csak szolgáltatja a digitális vagy digitalizált könyveket - tehát nem mi írjuk vagy szerkesztjük ezeket - ezért csak a digitalizálási vagy az egyértelmű sajtóhibákat áll módunkban javítani.) Ha könyvet szeretne küldeni, akkor ezt a Kapcsolat menüpont alatt elérhető feltöltő űrlappal teheti meg: https://mek.oszk.hu/html/kapcsolat.html#feltoltes. A Vendégkönyv moderált, vagyis a nem ideillő bejegyzéseket töröljük, a spam-forrásokat pedig kiszűrjük.

NÉV:


E-MAIL CÍM:
(amennyiben levélben kéri a választ)


VÉLEMÉNY:


 

EDDIGI BEJEGYZÉSEK:

2008-03-06 11:13:14   
Sziveri István 
Elnézést ha túl sokat szerepelek de valamit elfelejtettem. Rideg Sándortól sokan csak az Indul a bakterház című kisregényt ismerik,pedig remek humorú többi írásai között sok olyan található még amely megérdemelné a szélesebb olvasótábort.Önéletrajzi regényei politikai indíttatásuk miatt talán most nem népszerűek de az olyan novellák mint a Csongorádi hun király vagy a Tükrösszívű huszár a remek és tiszta paraszti humor reprezentánsai.Remélem,hogy a MEK tervezi a közeljövőben néhány műve felvételét oldalaira.köszönettel : Sziveri István
2008-03-06 10:59:39   
Laci (MEK könyvtáros) 
Nekünk is nagyon hiányzik, de a kiadója nem járult hozzá az internetes terjesztéshez, ezért nincs a MEK-ben.
2008-03-06 10:57:19   
Sziveri István 
Tisztelt MEK ! Szeretnék érdeklődni,hogy Fekete István művei miért nem találhatók a könyvtár állományában.Véleményem szerint írásai a magyar ifjusági irodalom legszebb és leglíraibb regényei és novellái közé tartoznak.Megérdemelnék a helyet az ország legnagyobb,az irodalom népszerűsítését célzó internetes portálján.Az olvasást nem szerető gyerekekhez ebben a formában talán hamarabb eljutnának Mórához hasonló, mélyen emberi hangú és alapvető emberi értékeket bemutató művei.47 évesen is a mai napig szivesen veszem elő azokat a regényeit amelyeket még gyerekként szerettem meg.Mikor gépnél vagyok és van egy kis szabadidőm gyakran látogatom a MEK oldalait és örömmel venném kedvenc íróm történeteit. Üdvözlettel : Sziveri István
2008-03-05 17:52:53   
Laci (MEK könyvtáros) 
Felraknánk, ha meglenne, de nem tudok ingyenes digitális változatról. CD-n lehet megrendelni a www.hangoskonyv.hu oldalon.
2008-03-05 17:47:16   
max 
Rakjatok már fel a Kőszivű ember fiait hangos könyvben !! Előre KÖSZI
2008-03-02 19:54:38   
szoknyás 
köszi köszi
2008-03-02 19:22:24   
Moldován István 
A MEK Egyesület adószáma: 18100277-2-41 Megtalálható az egyesület honlapján: https://mek.oszk.hu/egyesulet/1szazalek.htm
2008-03-02 18:45:07   
szoknyás 
köszi:) az adószám köllene nekem küldeném megint az 1% ot.
2008-03-02 18:28:14   
Laci (MEK könyvtáros) 
Ezt a vilaghallo.hu oldalon megadott info@kpro.hu címen kellene megkérdezni, ők üzemeltetik a felolvasást. Én nem hallottam ilyen lehetőségről.
2008-03-02 18:02:45   
szoknyás 
na ezt jól leirtam remélem a lényeg érthető:DDDDDDDDDDDDDDD
2008-03-02 17:54:14   
szoknyás 
sziasztok:) szeretném megkérdezni hogy a géphanggal letöltött könyveket le lehet tölteni......?valahol olvastam hogy létezik ilyen. Köszi
2008-02-29 20:28:53   
Laci (MEK könyvtáros) 
Örülünk, hogy tetszik a MEK, Katalin, és innen is üdvözölöm az iwiw-es barátainkat! :) Igyekszünk minél több színvonalas szak- és szépirodalmat is szolgáltatni, amihez hozzájutunk. A fordításokon nem tudunk segíteni, némelyik nekem sem tetszik, de ha megkapjuk másik fordításban is valamelyik művet, akkor természetesen azt is felvesszük a gyűjteménybe. További kellemes és hasznos olvasgatást...
2008-02-29 16:27:13   
Katalin Hosszu 
Azt pedig elfelejtettem, külön köszönöm, hogy az iwiw-en is a barátja lehetek a könyvtárnak! Még egyszer sok sikert! Sok távolra szakadt magyarnak nagy örömet okoz! Üdvözlettel: Katalin Hosszu, New York
2008-02-29 16:22:09   
Katalin Hosszu 
Kedves "Könyvtárosok"! Nem tudom elmondani, milyen hihetetlen örömet okoz a könyvtár! Nagy hirtelen "végigettem" Henry Sienkiewicz-et, Walter Scott-ot, no és Jókait - ki tudja hányadszorra. A könyvtár létrehozóinak és dolgozóinak sok sikert kívánok! Csak így tovább, ragyogó munka! Érnek persze csalódások is, amikor új fordító munkája egy-egy klasszikus regény, mint például Jósika Miklós Abafi-ja, vagy id. Alexandre Dumas Monte Cristo grófja, amelyek nyelvezete messze elmarad a régi fordítókéval szemben, de legalább meg lehet találni őket. Elnézést a kritikáért, de őszintén, a szívemből írtam. A sok történelmi tanulmány is dicséretes, mennyi mindent meg lehet tudni belőlük hazánk valamikori állapotáról, régi nagyjaink életéről, szokásairól, cselekedeteiről. Köszönöm a könyvtárat! Őszintén köszönöm! Üdvözlettel: Katalin Hosszu, New York
2008-02-29 14:21:19   
Zoltán 
nem tudnának egri csillagokról olvasónaplót küldeni ??
2008-02-28 12:04:06   
Laci (MEK könyvtáros) 
Köszönjük a jelzést, utánanézünk és küldünk majd értesítést.
2008-02-28 11:56:08   
Dr. Szigeti Lajos 
Tisztelt Szzerkesztőség! Az elektronikus könyvtárban szerepel Dévai Bíró Mátyás: Orthographia Ungarica című könyve. Sajnálatos módon hiányzik a 26. és a 27. oldal. Amennyiben lehetőség van rá kérem javítsák ki, s értesítsenek, ha le lehet tölteni a javított anyagot. Köszönöm a fáradozásukat! Őszinte tisztelettel: Szigeti Lajos
2008-02-28 08:28:13   
Laci (MEK könyvtáros) 
Lásd a 2008-02-15-i válaszomat alább.
2008-02-28 08:16:30   
seron63 
az Egricsillagok olvasónaplójára volna szükségem. Köszönöm
2008-02-26 14:32:11   
Laci (MEK könyvtáros) 
A MEK-ben levő könyveket nem mi írjuk vagy szerkesztjük, úgyhogy csak akkor módosulnak, ha a szerzőjük változtat rajtuk. A 84-es sorszám alatt levő "Keresztnevek eredete és jelentése" összeállítója ismeretlen, úgyhogy emiatt az egy lezárt szöveg a MEK-ben. De például a http://www.origo.hu/utonevtar címen levő Utónévtár-ban benne van az Admira eredete, jelentése és névnapja.
2008-02-26 14:24:29   
Elvira 
A nevekkel kapcsolatban azt szeretném kérdezni, hogy a lányom neve, Admira, felkerül-e valamikor a női nevek közé?
2008-02-24 16:27:42   
Laci (MEK könyvtáros) 
Olvasónaplók nincsenek nálunk, a diak.lap.hu oldalon vannak összegyűjtve a kidolgozott tételeket és egyéb segédleteket gyűjtő site-ok. Levélben elküldtem néhány címet, ahol vannak ismertetők ezekről a művekről.
2008-02-24 13:37:25   
Máté 
Sziasztok! Én a Mikszáth Kálmán-tól a A tót atyafiakat és a: A jó palócokat keresem!! A google-t már vagy 1 óra használom (nem most használom először) erre a keresésre, de nem találom amit én keresek! Amúgy már vagy ezer olvasónaplót találtam de nem a Tót Atyafiakat és a A jó palócokat! :s Kérem segítsetek! Köszi előre is!
2008-02-22 11:20:54   
Laci (MEK könyvtáros) 
Elég rendszeresen kapjuk ezeket a készítőjüktől. A jövő héten székely balladák kerülnek majd fel, 5716-os sorszámmal.
2008-02-22 11:17:53   
Csorba-Simonné 
Köszönjük az újabb rovásírásos könyveket. Ez fantasztikus lehetőség az olvasás gyakorlására! Még, még kérünk.
2008-02-21 14:17:30   
Laci (MEK könyvtáros) 
Elképzelhető akár az is, mert ez egy 1985-ben készült kazettáról lett digitalizálva.
2008-02-21 13:48:25   
NoZoli 
Elszomorít, hogy Albert Camus: A pestis című hangoskönyve igencsak gyenge minőségű. Elképzelhető, hogy valaki egy szobában MK-25 típ. magnóval vette fel?
2008-02-20 19:48:59   
Laci (MEK könyvtáros) 
Igen, sajnos az állandó seeder-gép nem megy egy ideje, mert a gazdája elutazott. Úgyhogy azóta a letöltőktől függ, hogy működnek-e a torrentek.
2008-02-20 19:30:04   
NoZoli 
Gratulálok az oldalhoz, további sok sikert kívánok.A hangoskönyvek letöltőitől kérném, hogy letöltés után hagyják meg a torrentfájlokat, segítve másokat a letöltésben. Tisztelettel: NoZoli
2008-02-18 19:59:52   
béla 
Nagyon köszönöm Werbőczyt. Most fedeztem fel az alábbi részt, a beírásokat. Hű, de szakállas levelet írtam...
2008-02-18 18:37:16   
Laci (MEK könyvtáros) 
A startlap.dicfor.hu és a dict.qnell.com címen vannak kereshető szlovák-magyar szótárak. (Letölthető verzióról nem tudok.)
2008-02-18 18:32:56   
Kovács Szandra 
Nnekem ccsak egy szlovák-magyar szótár kell!
2008-02-18 15:21:55   
Laci (MEK könyvtáros) 
A Tripartitum megvan a mek.oszk.hu/03600/03613 sorszám alatt, de mivel nem ez a hivatalos címe, ezért csak a szerző vagy a téma mezőben keresve lehet rátalálni. Széchenyi naplójából nem tudok digitális kiadásról, de megpróbálok utánanézni.

A MEK nem tervszerűen digitalizál valamiféle értékrend szerint, hanem a már megjelent és a MEK-nek felajánlott vagy átengedett könyveket gyűjti és szolgáltatja (hasonlóan a hagyományos könyvtárakhoz, amelyek szintén az éppen forgalomban levő könyvekből tudják gyarapítani az állományukat). Persze mi is jobban szeretjük az értékes, komolyabb írásokat, de alapvetően nem rajtunk múlik, hogy mi kerül a gyűjteménybe. A Gyakran Ismételt Kérdések között lehet erről még olvasni: https://mek.oszk.hu/html/gyik.html#2
2008-02-18 15:10:21   
Murvai Béla 
Kedves MEK, nagy örömmel és régóta használom az Önök nyújtotta szolgáltatásokat, tanárként nagy hasznomra van a sok hozzáférhető könyv. Csak azért írok, mert nagyon csodálkozom, hogy annyi meglévő mű között nem találtam Werbőczi Tripartitumát, bár véleményem szerint ez a nemzeti szellemi hagyaték legalább oly fontos értéke, mint Petőfi költészete. Hiányolom Széchenyi naplóját is onnan, ahol Thabet Mona szövegözöne jelen van, bár szerintem ez uttóbbi hiányát még pár évtizedig valahogy átvészeltük volna. Remélem azért idövel Széchenyi Naplóját is, Werbőczit is megtalálhatjuk az Önök könyvtárában. Tisztelettel Marosvásárhelyről, Murvai Béla
2008-02-18 14:46:02   
Adam 
Köszönöm a segítséget, valóban rövid idő alatt segítettek:)
2008-02-18 10:53:22   
Zoltán 
"de továbbítottam a kérést az egyik önkéntes szkennelőnknek, aki ilyen jellegű könyveket szokott digitalizálni." Nagyon szépen köszönöm!
2008-02-18 10:43:46   
Laci (MEK könyvtáros) 
Nincs még meg, de továbbítottam a kérést az egyik önkéntes szkennelőnknek, aki ilyen jellegű könyveket szokott digitalizálni.
2008-02-18 10:28:34   
Zoltán 
Kitűnő a honlap, rengeteg hasznos könyv olvasható. A "Szeberényi Lajos: Politikai szónoklat-tan. Alapos útmutatás nyilvános beszédekben és a parlamenti vitatkozásban (Pest, 1849)." c. könyv megvan?
2008-02-17 20:04:34   
Laci (MEK könyvtáros) 
Nekünk nincsenek rövidített változataink, nem tudunk ilyet küldeni. De elküldtem egy címlistát levélben olyan web-lapokról, amelyeken van róla ismertető.
2008-02-17 19:04:03   
Adam 
Hello! Kéne nekem Umberto Eco-Rózsa neve, rövidített változata... még ma kéne, nagyon fotos lenne! Előre is köszönöm!
2008-02-17 15:10:51   
Laci (MEK könyvtáros) 
Örülünk, hogy tetszik, érdemes gyakran visszatérni, folyamatosan kerülnek fel az új könyvek.
2008-02-17 14:16:32   
Zoli 
Fantasztikus ez az oldal,köszönet érte!!!!
2008-02-17 12:45:50   
Mici 
Szuper ez az oldal!
2008-02-16 16:00:00   
Laci (MEK könyvtáros) 
A hangoskönyvekhez MP3 lejátszó kell, a legtöbb gépen eleve van ilyen. További információ a "súgó" alatt van: https://mek.oszk.hu/html/allando/formatum.htm#mp3
2008-02-16 12:55:28   
Csa 
Vegre van nettem Pc.in:)-Laci mi.programra van szuksegem hogy hangos konyvet futtasak?
2008-02-15 21:09:43   
Laci (MEK könyvtáros) 
A puska.hu oldalról lehet letölteni.
2008-02-15 20:31:49   
dávid 
nagyon megköszönném ha valaki elküldené az olvasónaplót az egri csillagokról
2008-02-14 20:08:12   
Csá 
Köszi,megsas:)
2008-02-14 20:03:44   
Csá 
HP.-van nekem doc aszem meg telora(java,simbi)imélre lehet válaxolok:)
2008-02-14 20:00:15   
Laci (MEK könyvtáros) 
A php-ről nincs még könyvünk. HTML leírás van néhány, a kezdőlapon jobbra a téma mezőbe be kell írni, hogy "html". De a html.lap.hu oldalon jobbakat lehet találni, és van php.lap.hu is, onnan elérhető a "hivatalos" magyar kézikönyv is: http://www.php.net/manual/hu/
2008-02-14 19:54:33   
Csá 
Szeva Laci,meg mki.Keresek html,php meg hasonlo leirásokat.A keresö nem adott be találatot,lehet roszul kértem.:)Ászi holnap renézek.
2008-02-13 14:02:34   
Horváth Andrea 
szupi az oldal
2008-02-12 11:27:52   
Kittus 
Király ez az olal teszik nagyon!!!:D
2008-02-11 19:50:01   
Laci (MEK könyvtáros) 
Örülünk, hogy tetszik a MEK, igyekszünk minél több hasznos könyvet feltenni. A Történeti Életrajzok sorozat minden része felkerül a következő hetekben. És érdemes a fejlesztés alatt levő új gyűjteményünket is megnézni a keptar.oszk.hu címen.
2008-02-11 19:35:50   
effatti 
Nagyon szeretem a MEK-et. Igazi élmény a sok idétlen TV műsorral szemben. Sokat használom; inkább ettől romoljon a szemem, mint a televíziótól. Külön élvezetes számomra a XIX. századi akadémiai sorozat, mely jeles magyarjainkról szól. Remélem tárházuk egyre gyorsabban gazdagodik minden kedves MEK használó örömére!
2008-02-11 11:21:36   
Laci (MEK-könyvtáros) 
Nincs a MEK-ben sajnos, mert nem lehet rá engedélyt kapni. (És a HP könyvekre sem.)
2008-02-11 11:03:52   
Gábor 
Kedves Mek ! Kerestem Fekete István regényt, de még szerzőként sem találtam. Van valahol valakinek elektronikus formában ?
2008-02-09 17:40:50   
Ibolya 
Kár hogy nincsenek fönt a Harry Potter könyvek, legalább nem kéne megvenni, csak letölteni, és el lehetne olvasni. És csak az egyik kiegészítő könyv van fönn...
2008-02-07 20:35:39   
Laci (MEK könyvtáros) 
A verset Ady Endre írta, itt található: https://mek.oszk.hu/00500/00588/html/vers0203.htm#119

Lovakról (is) szóló könyvek itt vannak:

https://mek.oszk.hu/03700/03773/
https://mek.oszk.hu/00200/00222/
https://mek.oszk.hu/02500/02536/
https://mek.oszk.hu/01500/01501/
https://mek.oszk.hu/01200/01299/
https://mek.oszk.hu/00400/00414/
https://mek.oszk.hu/02100/02152/html/02/307.html
2008-02-07 20:14:57   
 
Nincsenek benne írótol függetlenül lovas regények! Nincs benne Petöfi Sándor egyik verse :Az Értöl az Óceánig!
2008-02-07 20:14:57   
 
Nincsenek benne írótol függetlenül lovas regények! Nincs benne Petöfi Sándor egyik verse :Az Értöl az Óceánig!
2008-02-07 16:18:05   
Laci (MEK könyvtáros) 
Az összes versei közt van: https://mek.oszk.hu/00700/00709/html/vs191002.htm#45
2008-02-07 16:13:08   
Doooo Alias Malacka 
Jónapot! nekem csak 1 kérdésem lenne! Az iskolában feladtak egy feladatot amit itt kell megoldani de sehol nem találom: Juhász Gyula - Tiszai csönd című művét!! valaki segítsen már kérem szépen! köszönöm! Viszlát!
2008-02-06 20:18:41   
csaki.norbi 
JÓFÉLE!!!
2008-02-06 18:04:29   
Minihugi 
Hmmm... Elmegy...elég jó.
2008-02-06 14:54:14   
 
Na jó:))))))))))))))) csak vicceltem!!!!!
2008-02-06 10:31:55   
Laci (MEK könyvtáros) 
Néhány millió könyv még digitalizálásra vár :), úgyhogy "minden" még sokára lesz megtalálható a MEK-ben. De aki megírja, hogy mit keres, annak általában tudunk segíteni.
2008-02-06 10:25:38   
 
nem találom amit keresek.(c.ronaldo)
2008-02-06 10:25:09   
 
nem talalok meg mindent amit akarnék
2008-02-05 13:12:56   
Edit 
Hát ez az:))))) Valami jó könyv kellene nekem:)))))) Ha már nincs új hangos:((((
2008-02-05 12:47:17   
Laci (MEK könyvtáros) 
Melyik e-book?
2008-02-05 12:34:49   
Edit 
Sziasztok.)) Az E-book engem is érdekelne. Hol lelem:)?
2008-02-04 19:18:07   
Tamás 
Nagyon tetszetős a MEK. Jól lett összeállítva, én csak gratulálni tudok a szervezőknek.
2008-02-04 14:18:16   
Laci (MEK könyvtáros) 
Válaszoltam levélben.
2008-02-04 14:07:59   
csutika 
azt, szeretném kérdezni mely erópai nyelveken olvasott Arany?
2008-02-04 09:09:24   
Balog Zsoltné 
Szeretném letölteni Fekete István: Vuk című könyvét, a kisfiam kötelező olvasmányának, de sajnos nem tudom, hol található. Köszönöm a segítséget, Balog Zsoltné
2008-02-03 09:39:56   
Laci (MEK könyvtáros) 
A MEK-ben olyan könyvek is vannak, amelyeket papíron nem adtak ki vagy már nem kaphatók, és a többi digitalizált szöveg sem a papírkiadás helyettesítésére való elsősorban, hanem mert ezekben lehet keresni, kimásolhatók részek belőlük, lehet rájuk hivatkozni más szövegekből, felolvastathatják őket a vakok, biztosabban megőrződnek így stb. De már terjednek azok az e-book olvasók is, amelyek a könyvhöz hasonlóak: http://hirek.prim.hu/cikk/64398/
2008-02-03 08:51:21   
solymosgyu 
Nos egy gondolat. Az elektronikus könyvek szép az elgondolás. A megvalósítással van a baj. Az a baj hogy rontja a szemet a számítógép képernyője. Na most mit csináljak én. Nem fogok olvasni elektroníkus könyvet. A terjesztés azzal van a baj.
2008-02-01 09:38:38   
bai blanka 
szuper lehetoseg
2008-01-28 10:19:56   
Laci (MEK könyvtáros) 
Nekünk nincsenek olvasónaplóink. A puska.hu oldalon a segédanyagok keresőjébe be kell írni, hogy: egri csillagok
2008-01-28 10:08:44   
horváth tünde 
Lécci küldjétek el az egri csillagok olvasónaplót nekem! Előre is köszönöm! horváth tünde
2008-01-18 10:20:24   
Csete Soma 
nagyon jó ez az oldal, legalább is nekem tetszik. az benne a jó, hogy gyorsan meg lehet keresni egy művet
2008-01-18 10:17:55   
Beare 
UUUUUUUUUUUUUUUUUNCSÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!! de télleg!!
2008-01-17 17:02:55   
Laci (MEK könyvtáros) 
Nem tudok róla, hogy át lenne szerkesztve. A Hóman-Szekfű sorozatot többször kiadták (pl. 1936-ban, 1942-ben, 1990-ben) különböző kiadók és az egyes kiadások között lehetnek eltérések. A MEK-ben levő változat az Egyetemi Nyomda 1928-as kiadásának digitalizálásával készült és 2002-ben az Arcanum adta ki CD-n.)
2008-01-17 15:31:40   
DR.DÉGI ISTVÁN 
A Hóman - Szekfű Magyar történet c. munka sajnos eltér az eredet kiadványtól. Újra van szerkesztve. Ezt közölni kellett volna tájékoztatás képpen. Eljutottam az első kötet letöltéséig és a második kötet már fejezetei már nem egyeznek az eredetivel. Teljessen érthetetlen az ujra szerkesztés oka. Tisztelettel Dégi István
2008-01-17 12:13:26   
Hajdu Ágnes 
Sikerült végül letöltem. nagyon nagy volt a fájl azért nem akarta. Köszi a segítséget
2008-01-17 11:51:44   
Laci MEK-könyvtáros) 
Nem hibás pedig, nekem rendesen letöltődik, valami helyi zűr lehet (pl. a proxy szerver). Próbálja meg a http://mek.niif.hu/03300/03314/mp3/ vagy a ftp://mek.oszk.hu/pub/mek2/03300/03314/mp3/ címről letölteni.
2008-01-17 11:43:28   
Hajdu Ágnes 
Problémám van Mp3 letöltéssel kapcsolatban. Charlotte Bronte: Jane Eyre könyvét töltöm le és az egyik fájl-ra mindíg hibát ír ki. A fájln neve: 0606af27.mp3 Az előtte és utána lévőket letölti csak ezt az egyet nem.
2008-01-16 14:28:28   
Molnár Gergely 
tök jó
2008-01-15 13:07:39   
Laci (MEK-könyvtáros) 
Megkérdeztem, már szkennelik is. :) De még 1-2 hónap, mire a korrektúrán átmegy és felkerülhet a MEK-be.
2008-01-15 10:49:19   
Laci (MEK könyvtáros) 
A Verne-könyveket a djp.tvn.hu site-ról kapjuk, megérdeklődöm tőlük, hogy várható-e a közeljövőben a Grant kapitány digitalizálása. Addig is jönnek majd egyéb Verne könyvek MEK-be, amelyek most vannak korrektúra alatt.
2008-01-15 10:24:19   
Kocsis László 
Nagyon jó/hasznos a gyűjtemény. A bővítésre szánt összegek bizonnyal a leginkább megtérülő kiadások az országban! Amit konkrétan sajnálok, hogy sok mű nem válhatott közkinccsé, nyilvánvalóan a szerzői jogok miatt. (Bár ez végül is érthető) Van azonban egy szerző akinek az egyik legjelentősebb munkája érthetetlenül hiányzik a gyűjteményből. Ez pedig Joules Verne: Grant kapitány gyermekei című regény. Kicsit utánanézve úgy találtam, hogy ezt a regényt igen korán lefordították már, és így már a fordítói jogok sem akadályozhatják, hogy magyarul is szabadon terjeszthetővé váljon. (Nem vagyok ebben szakértő, csak így vélem) Vajon mikor lesz ez a nagyszerű regény elektronikusan is hozzáférhető a MEK-ban? Drukkolok, hogy ez minél hamarabb legyen, mert gyermekeim lassan "Verne-érettek" és szeretném a legkitűnőbb műveket a figyelmükbe ajánlani. Előre is köszönöm a választ (ha kapok :) )
2008-01-14 20:36:04   
Laci (MEK könyvtáros) 
Nincsenek ilyenek nálunk. A http://diak.lap.hu oldal "Tételek, jegyzetek, segédletek" rovatában felsorolt site-okon gyűjtenek ilyesmit.
2008-01-14 20:30:20   
 
sürgős...
2008-01-14 20:29:42   
Szandy-chan 
kéna a 8. as kémia tz! valaki tudna segíteni? mozaikos
2008-01-14 14:37:56   
orsi 
köszönöm
2008-01-14 14:30:01   
Laci (MEK könyvtáros) 
Van egy kicsit hasonló magyar sorozat, a MEK kezdőlapján jobbra a Cím sorba be kell írni a "gendor" szót. (További ifjúsági irodalom a Téma sorba írt "ifjúsági" szóval kereshető ki. A Narniáról pedig a narnia.lap.hu oldalon van összegyűjtve minden.)
2008-01-14 14:18:03   
orsi 
Érdeklődni szeretnék hogy vannak itt kalandregények,vagy olyan regények amik filmen(pl: Narnia) is lehet látni?
2008-01-13 19:31:08   
Moldován István (MEK könyvtáros) 
Ámon Csabának: Ha sikerült rámásolnia az MP3 lejátszóra, akkor oda írta a file-okat. Nem a file-okban lehet a hiba, talán valahogyan lejátszómódban maradtak és ezért nem engedi törölni a lejátszó. Ha Windows-ban is egy file-t használ egy alkalmazás, hasonló üzenet van, "írásvédetté" válik.
2008-01-11 17:12:11   
Laci (MEK könyvtáros) 
Válaszoltam részletesen levélben. (Az ok nem nálunk van, a MEK-ben nincs írásvédelem ezeken. A lejátszó készülék kézikönyvében kellene megnézni, hogy mi a teendő ilyenkor.)
  1-100   101-200   201-300   301-400   401-500   501-600   601-700   701-800   
801-900   901-1000   1001-1100   1101-1200   1201-1300   1301-1400   1401-1500   1501-1600   
1601-1700   1701-1800   1801-1900   1901-2000   2001-2100   2101-2200   2201-2300   2301-2400   
2401-2500   2501-2600   2601-2700   2701-2800   2801-2900   2901-3000   3001-3100   3101-3200   
3201-3300   3301-3400   3401-3500   3501-3600   3601-3700   3701-3800   3801-3900   3901-4000   
4001-4100   4101-4200   4201-4300   4301-4400   4401-4500   4501-4600   4601-4700   4701-4800   
4801-4900   4901-4966